Angyalszárnyakkal repülni... Érezni, ahogy teljesen megszűnik a gravitáció érzése. Parazsat gyújtani, szikrázni, lángra kapni, égni... elpusztulni abban az ördögien bódító tűzben... Megégni, belehalni..Újjászületni. Részese lenni annak a fenomenális pusztulásnak, amely jelenidőben mint a levegő, létszükséglet. Hagyni, hogy megöljön, ami eddig éltetett. Érezni egy mámorító érintést, s libabőrösé válni egy mézízű csókkal a szádon.
Bekötött szemmel forogni, csak körbe és körbe,. s közben tudatában a veszélyeinek -élvezni ezt a szédülést...
Csak forogni akarsz, eszeveszettül, őrülten, határokat és félszeket nem ismerve csak elveszni abban a szemtelenül őrült érzésben. A világot akarod, a mosolyt, a harmatcseppeket egy esőáztatta nyári délutánon, a hőséget, a fagyot.Jót, s rosszat egyaránt. Egyaránt örömmel fogadsz mindent, hiszen, ebben az eufórikus pillanatban lehervasztani a mosolyt az arcodról semmi sem képes, zökkenőmentsen veszel minden rosszat, elejét veszed minden rizikófaktornak, nem érdekel a kockázat. Nem félsz. Nem mert az érzés magával ragad és biztonságérzetet nyújt. Egy ölelés teszi mindez, egy szívből jövő, reszketést kiváltó ölelés, melyet elviekben a tested kap,de a lelked kap szárnyra tőle..:)
Vadító egy pillanat, amikor eljut odáig az ember, hogy valakinek az ölelését kívánja és ne a testét, őrület az amikor egy tekintet képes földbegyökerezni 2 lábat,úgy, ogy egy lépést képtelen vagy tenni se jobbra, se balra, egy torkot úgy összeszorítani, hogy eme lélegzetelállító szekundumban egy szó sem jön ki a szádon, szívedet fojtogatni, lelkedet ezzel megváltani. Összekuszálni, összezavarni, felkavarni, felborítani, felbolygatni minden megszokottat, s részesévé válni a legádázabb őrületnek. Szebb ennél aligha létezik.
Tudom, sokak számára,- akik feltehetőleg csak az olvasottak alapján merítették felszínes "ismereteiket" rólam- valószínűleg túlságosan elragadtatom magam...Aki nem ismer okkal lehet ezen feltételezés birtokában, mer nem ismer, így kép sem alakulhatott ki rólam, aminek alapján könnyebben tudná hova tenni az elgondolásaimat. Egy nagyon picit segítek akkor ezen is. Amit érdemes rólam tudni az először is az, hogy sajna nagyon romantikus típus vagyok, olykor-olykor olyan szinten úrrá tud lenni rajtam az általam erőszakosan bújtatni kívánt álmodozó gyermek, hogy olyankor hajlamos vagyok teljese kiugrani a bőrömből. :) Szerintem ilyen ember is kell, az univerzumban akad elegendő hely mindenféle embertípusnak, hadd lehessen az enyém a mindig reményekkel teli, vakmerően céltudatos,sosem csüggedő kislány szerepe, aki ahelyett, hogy megrettenne az őt a rossz hercegektől védelmező, tüzet okádó sárkány veszélyes haragjától, még őrült mód hergeli is annál jobban a hétfejűt, hogy még véletlenül se eresszen be a kastélyába mihaszna trófeagyüjtő casanovákat, hiszen a hiúzok megfutamodnak veszély éreztén, míg az elszánt oroszlán átverekszi magát a legveszedelmesebb dögön is a zsákmányért.:)))
Ilyen vagyok, senki kedvéért nem fogok változni. Így szeressenek. Azaz én ezt senkitől sem kérem,soha nem is kértem, de ha valakiben véletlenül is megfogalmazódik a kérdés, s igenlő válaszra jut, ne is próbáljon még véletlenül se megváltoztatni, nem szeretném ha a tündérmeséim buborékjait egyszerűen csak kipukkasztaná valaki. Meg ne merje tenni senki, mert lehet nem éppen tűnök olyannak, akitől félni kell, de jobb félni mint egy nap rémülten arra éredni, hogy a füledet a szádba adták.:D :)
